Tájékoztatás szúnyoggyérítéssel kapcsolatban

Tisztelt tihanyi lakosok, nyaralók, ingatlan tulajdonosok!

Tihany Község Önkormányzata a Balatoni Szövetséggel kötött megállapodás keretében folyamatos kapcsolatban áll a szúnyoghelyzet megfigyelését végző szakemberekkel. A Balatoni Szövetség tájékoztatása alapján, a jelenlegi szúnyogártalom mértéke nem indokolja a szúnyoggyérítés elvégzését településünkön.

A szakmai döntés a rendszeres megfigyelések és felmérések eredményein alapul, amelyek jegyzőkönyveit tájékoztatásunkhoz mellékeljük.

Az Önkormányzat továbbra is figyelemmel kíséri a helyzet alakulását, és amennyiben a szakmai szervezetek álláspontja szerint a szúnyoggyérítés szükségessé válik, a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megteszi.

A szúnyogok elleni védekezésben a lakosság együttműködése is kiemelten fontos. A szúnyogok jelentős része a lakóingatlanokon és azok környezetében található, kisebb pangóvizekben fejlődik ki, ezért kérjük, hogy tegyenek meg minden lehetséges intézkedést a szúnyogtenyésző helyek megszüntetése érdekében.

Tájékoztatásunkhoz mellékeljük azt a plakátot is, amely hasznos tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy otthonukban, kertjükben, milyen egyszerű lépésekkel csökkenthető a szúnyogok száma.

Köszönjük együttműködésüket és megértésüket!

Tisztelettel:

Tihany Község Önkormányzata

Tájékoztató szőlőtulajdonosok részére

Védekezés az aranyszínű sárgaság betegség ellen

 

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a szőlőtulajdonosok figyelmét arra, hogy az aranyszínű sárgaság (FD) nevű karanténbetegség súlyos veszélyt jelent a hazai szőlőültetvényekre. A betegséget az amerikai szőlőkabóca terjeszti, ezért a megfelelő időben végzett védekezés kiemelt jelentőségű.

A fertőzés megelőzésében nemcsak a szőlőtermesztőknek, hanem a házikerti és hobbicélú szőlőtulajdonosoknak is fontos szerepük van. Javasolt a szőlőtőkék rendszeres ellenőrzése, és gyanús tünetek észlelése esetén azok haladéktalan bejelentése az illetékes növényvédelmi hatóságnak.

A védekezés időzítéséről, valamint a betegséggel kapcsolatos részletes tudnivalókról a Nébih tematikus oldalain tájékozódhatnak:

Kérjük a szőlőtulajdonosokat, hogy a szőlőültetvények védelme érdekében fokozott figyelemmel kísérjék a Nébih tájékoztatóit, és a védekezést az ajánlott időpontban végezzék el.

 

Tihany Község Önkormányzata

HIRDETMÉNY: Földtulajdonosi Gyűlés összehívása (19-304050-513 kódszámú vadászterület)

Értesítjük a Tisztelt Földtulajdonosokat, hogy a Veszprém Vármegyei 19-304050-513 kódszámú vadászterület földtulajdonosainak gyűlése 

2026. augusztus 4-én (kedden) 09:30 órakor 

kerül megtartásra Csopakon, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság tanácstermében.

Fontos: A regisztráció kizárólag a gyűlés előtt, 09:00 és 09:30 között zajlik, ezt követően nincs lehetőség a csatlakozásra! A részvételi feltételekről, a szükséges meghatalmazásokról és a napirendi pontokról szóló részletes tájékoztatót az alábbi linken olvashatják el.

Csatolmány

Lakossági tájékoztató

Tisztelt Tihanyi lakosok!

Településünkön a zöldfelület karbantartására július 13-17 napja között reggel 07:00-10:00 óra közötti időtartamban kerül sor, a jelenleg megemelkedett hőmérséklet, valamint a településünkre magas számmal érkező gépjármű forgalom (parkoló gépjárművek) miatt.

Köszönjük együttműködésüket és megértésüket!

Tihany Község Önkormányzata

Lakossági tájékoztató – Kérjük, takarékoskodjanak az ivóvízzel!

Tisztelt Tihanyi Lakosok!

A BAKONYKARSZT Zrt. ismételten felhívta Önkormányzatunk figyelmét arra, hogy a tartós nyári hőség miatt rendkívül megnövekedett az ivóvízfogyasztás, amely jelentős terhelést ró az ivóvízellátó rendszerre.

A szolgáltató tájékoztatása szerint az elmúlt napokban egyes térségekben a folyamatos ivóvízellátást már csak vízszállító járművek segítségével tudták biztosítani. Annak érdekében, hogy településünkön is elkerülhető legyen a vízkorlátozás bevezetése, minden lakos együttműködésére szükség van.

Kérjük, hogy a következő időszakban lehetőség szerint mellőzzék az ivóvíz felhasználását az alábbi célokra:

  • kertek, gyepfelületek és dísznövények locsolása,

  • medencék feltöltése,

  • gépjárművek mosása,

  • járdák, utak és egyéb burkolt felületek vízzel történő hűtése, tisztítása,

  • minden egyéb, nagy mennyiségű ivóvizet igénylő tevékenység.

A felelős és takarékos vízhasználattal valamennyien hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az ivóvízellátás továbbra is biztonságosan és folyamatosan biztosított legyen.

A BAKONYKARSZT Zrt. jelezte, hogy amennyiben a vízfogyasztás nem csökken érdemben, elkerülhetetlenné válhat helyi vízhasználati korlátozások bevezetése.

Kérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a következő napokban fokozottan ügyeljen az ivóvíz takarékos felhasználására!

Köszönjük együttműködésüket és felelős hozzáállásukat!

Tihany Község Önkormányzata

 

Tájékoztatás

Tisztelt Lakosság!

 

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 

2026. július 1-jén (szerdán) 

a Köztisztviselői Nap alkalmából 

a Hivatalban az ügyfélfogadás szünetel.

 

Kérjük, hogy ügyeik intézését ennek figyelembevételével tervezzék.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

 

Tisztelettel:

Jurics Tamás
jegyző

Álláshirdetés - Sofőr

A Tihanyi Falugondnokság közalkalmazotti jogviszony keretében határozatlan időre, teljes munkaidőben sofőr munkakör betöltésére munkatársat keres.

Munkavégzés helye: Tihanyi Falugondnokság,8237 Tihany,Major utca 65

Főbb feladatok ellátása:

• Az iskolabusz vezetése reggel és délután
• Köztes időszakban kertészeti és karbantartási feladatok ellátása

Pályázati feltételek:

• Büntetlen előélet
• Cselekvőképesség
• Magyar állampolgárság
• D kategóriás jogosítvány

Érdeklődni lehet:

• Személyesen: Tihany,Major utca 65
• Elektronikus úton: falugondnok@tihany.hu
• Telefonon:06307497193
 

Meghosszabbítják és harmadfokúra emelik a hőségriasztást

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján a június 23-án (kedd) 24.00 óráig érvényben lévő másodfokú hőségriasztást június 26-án (péntek) 24.00 óráig meghosszabbítja az ország egész területére vonatkozóan. Továbbá a kánikula fokozódása miatt június 27-én (szombat) 00.00 órától június 30-án (kedd) 24.00 óráig a hőségriasztást harmadfokúra emeli.

A tartósan extrém meleg fizikailag és mentálisan egyaránt megterheli a szervezetet. A leginkább veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, a várandósok, valamint a szív- és érrendszeri betegséggel élők. Kérjük, hogy a nagy melegben fokozottan figyeljünk önmagunkra és egymásra! Egyetlen palack víz vagy szükség esetén a mentők időbeni hívása életet menthet.

Fontos óvintézkedések a kánikula idejére:

  • Folyadékpótlás: Fogyasszunk rendszeresen ivóvizet, a folyadékpótlást megelőző jelleggel végezzük, ne várjuk meg a szomjúságérzetet. Kerüljük az alkohol-, koffein- és magas cukortartalmú italokat.
  • Napvédelem: A legmelegebb órákban kerüljük a tűző napot. Viseljünk világos, jól szellőző ruházatot, UV-szűrős napszemüveget, és használjunk magas faktorszámú fényvédő készítményeket.
  • Vízparti biztonság: Felhevült testtel soha ne ugorjunk a vízbe! Figyeljük a viharjelzéseket: elsőfokú jelzésnél (percenként 45 sárga villanás) csak a parttól számított 500 méteren belül szabad a vízben tartózkodni, míg másodfokú jelzésnél (percenként 90 villanás) azonnal ki kell jönni a vízből. Az utcai szökőkutak vize nem alkalmas frissítésre, inkább a párakapukat használjuk.
  • Gépjárművek: Gyermeket, házi kedvencet soha, egyetlen percre se hagyjunk a parkoló autóban! Ha autóba zárt gyermeket vagy állatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívót.
  • Tűzgyújtási tilalom: Az erdőkben és azok 200 méteres körzetében a kijelölt helyeken is tilos a tűzrakás. A saját kertben a grillezés megengedett, de a tüzet egyetlen pillanatra sem szabad felügyelet nélkül hagyni.

Aki teheti, tartózkodjon árnyékban vagy légkondicionált helyiségben – ezek listája a katasztrófavédelem honlapján érhető el. A hőségriasztásokkal kapcsolatos friss, valós idejű információk követéséhez ajánlott a katasztrófavédelem ingyenes VÉSZ applikációjának használata.

Tihany Község Önkormányzata

Felhívás felelős lakossági vízfelhasználásra a hőségriadó idején

A tartós nyári hőség miatt jelentősen megnövekedett a vízigény, ami rendkívüli terhelést jelent az ivóvízellátó rendszer számára. Az ivóvízellátás biztonságának és a folyamatos szolgáltatásnak a fenntartása érdekében a BAKONYKARSZT Zrt. és Tihany Község Önkormányzata a lakosság együttműködését és tudatos vízhasználatát kéri.

Annak érdekében, hogy egyetlen településen se legyen szükség vízkorlátozásra, az országos tisztifőorvos által elrendelt hőségriasztás időszakában kiemelten fontos, hogy takarékosan bánjunk az ivóvízzel. Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy szüneteltessék az ivóvízhálózatról történő, nem létfontosságú vízfelhasználást, különösen az alábbi tevékenységeket:

  • kertek, gyepfelületek és dísznövények locsolását,
  • medencék feltöltését,
  • gépjárművek mosását,
  • járdák, utak és egyéb burkolt felületek vízzel történő hűtését, tisztítását,
  • minden egyéb, nagy mennyiségű vízfelhasználással járó tevékenységet.

A lakosság takarékos magatartása jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a megnövekedett igények mellett is valamennyi felhasználó számára folyamatosan biztosítani lehessen az egészséges ivóvízellátást. Megértésüket és együttműködésüket ezúton is köszönjük!

Tihany Község Önkormányzata

FIGYELEM - II. fokú hőségriasztás

Az Országos Tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan
2026. június 20-án (szombat) 0:00 órától 2026. június 23. (kedd) 24:00 óráig II.

hőségriasztást adott ki.

Hasznos tanácsok mindenkinek hőségriadó idejére

  • A hőséget nehezebben viselik el a csecsemők, a kisgyermekek, az idősek, a fogyatékosok, a szívbetegek, a magas vérnyomásban szenvedők.
  • Rosszullét esetén azonnal forduljanak orvoshoz!
  • Kánikulában hasznos a különösen meleg, dél körüli órákat otthon, besötétített, hűvös szobában tölteni.
  • A bevásárlást a kora reggelre vagy a késő délutánra időzítsük. Halasszuk el a nehéz fizikai munkát.
  • Felfrissít, ha langyos vagy hideg vízzel lezuhanyozunk, akár naponta többször is.
  • Széles karimájú nyári kalappal, napszemüveggel és fényvédő krémmel védekezhetünk a nap, égető sugarai ellen.
  • Fogyasszon sok vizet!!

Védekezési felhívás az amerikai szőlőkabóca ellen

A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal védekezési felhívást adott ki az amerikai szőlőkabóca ellen a Badacsonyi, Balaton-felvidéki és Balatonfüred–Csopaki borvidékek kijelölt területein.

A védekezés elvégzése minden érintett szőlőtermelő számára kötelező. Az amerikai szőlőkabóca a szőlő aranyszínű sárgaság betegségét terjeszti, amely jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.

Az első kötelező védekezést 2026. június 10. és június 18. között, a második kötelező védekezést pedig 2026. július 1. és július 7. között kell elvégezni. A harmadik védekezésről külön felhívás rendelkezik.

Kérjük az érintett gazdálkodókat és szőlőtulajdonosokat, hogy a részletes előírásokat, valamint az engedélyezett készítmények listáját a csatolt dokumentumban tekintsék meg.

TÁJÉKOZTATÓ A RÉGI TÍPUSÚ SZEMÉLYI IGAZOLVÁNYOK CSERÉJÉRŐL

Ezúton hívjuk fel a lakosság figyelmét arra, hogy az Európai Unió előírásainak megfelelően a régi típusú okmányokat fokozatosan kivonják a használatból, mivel a jövőben kizárólag korszerű, elektronikus tárolóelemmel (chippel) ellátott személyazonosító igazolványok kerülhetnek kiadásra.

Ennek következtében a 2000. január 1. előtt kiállított, régi típusú (könyvecske formátumú) személyazonosító igazolványok 2026. augusztus 3-án automatikusan érvényüket vesztik  akkor is, ha az okmányban „határidő nélküli” érvényesség szerepel.

A változás sok idős embert érinthet, mivel körükben még gyakoriak az 1990-es években kiállított, régi típusú személyi igazolványok.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy:

  • 2026. augusztus 4-től az érvénytelen személyi igazolvány hivatalos ügyintézésre és személyazonosításra már nem használható.

  • Az okmány automatikusan, külön értesítés nélkül válik érvénytelenné. 

  • Az új személyazonosító igazolvány bármelyik kormányablakban térítésmentesen igényelhető.

  • Az új személyazonosító igazolványhoz a kormányablakban - annak hiányában - lakcímkártya is kiállításra kerül.

  • Az ügyintézés személyes megjelenéshez kötött.

Kérjük a családtagokat és hozzátartozókat, hogy különösen az idős, mozgásukban korlátozott személyek esetében időben gondoskodjanak az okmánycseréről, és lehetőség szerint ne hagyják azt az utolsó pillanatra.

További információ a kormányablakokban és a hivatalos ügyfélszolgálati felületeken érhető el.

Közmeghallgatás meghívó 2026. június 11.

MEGHÍVÓ

Tihany Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2015. (IV.10.) önkormányzati rendeletének 12.§-a alapján

KÖZMEGHALLGATÁST TART

A közmeghallgatás időpontja: 
2026. június 11. (csütörtök) 17:00 óra

Helye: 
Tihany Község Önkormányzat tanácsterme (8237 Tihany, Kossuth u. 12.)

Napirend: 

  1. Beszámoló a polgármester munkájáról
    Előterjesztő:  Kötél Balázs polgármester
     
  2. Beszámoló a környezet állapotáról
    Előterjesztő:  Vers József a Balaton-felvidéki Nemzeti Park képviseletében
     
  3. Beszámoló Tihany Község közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az ezzel kapcsolatos feladatokról 
    Előterjesztő: Hódosi Erika r. őrnagy
                         Molnár Tibor r. törzszászlós

 

Tihany, 2026. május 22.

Kötél Balázs 
polgármester

Pályázati felhívás irodahelyiség bérbeadására

Tihany Község Önkormányzata pályázatot hirdet a tulajdonában lévő, Tihany, Major u. 65. szám alatti tetőtéri irodahelyiség bérbeadására.

Az irodahelyiség alapterülete 21,8 m², a fizetendő bérleti díj összege minimum nettó 90.000 Ft + Áfa/hó, amely a rezsi összegét is tartalmazza.

A bérlemény megtekinthető 2026. június 1-jén 13:00 órakor, vagy a pályázati felhívásban megadott telefonszámon egyeztetett időpontban.

A pályázatot 2026. június 10. 12:00 óráig lehet benyújtani a Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatal titkárságán. A részletes pályázati feltételek a csatolt dokumentumban olvashatók.

Pályázati felhívás IFA típusú gépjármű értékesítésére

Tihany Község Önkormányzata pályázatot hirdet a tulajdonában lévő, feleslegessé vált IFA W50 LA/Z típusú gépjármű értékesítésére. A gépjármű tartozékai: hótoló adapter és 4 db gumiabroncs.

A gépjármű előre egyeztetett időpontban megtekinthető. Az ajánlatokat zárt borítékban, a mellékelt felolvasólap kitöltésével lehet benyújtani 2026. június 30. 12:00 óráig Tihany Község Önkormányzata címére: 8237 Tihany, Kossuth u. 12.

A pályázatok elbírálására legkésőbb 2026. július 31-ig kerül sor. A részletes pályázati feltételek a csatolt dokumentumban olvashatók.

Pályázati felhívás az 562 hrsz-ú önkormányzati ingatlan (udvar, beépített terület) értékesítésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Tihany Község Önkormányzata – mint tulajdonos –

a Képviselő-testület 191 /2026. (V. 21.) számú határozata és az önkormányzat vagyonáról szóló 2/2023. (II.24.) rendelete alapján pályázatot hirdet 

az 562 hrsz-ú önkormányzati ingatlan (udvar, beépített terület) értékesítésére

 

Csatolmányok:

Álláspályázat: kirendeltség-vezetőt keresnek Aszófőn

Álláspályázat: kirendeltség-vezetőt keresnek Aszófőn

A Tihanyi Közös Önkormányzati Hivatal pályázatot hirdet az Aszófői Kirendeltség kirendeltség-vezetői munkakörének betöltésére. A foglalkoztatás közszolgálati jogviszonyban, határozatlan időre, részmunkaidőben történik. A munkavégzés helye: 8241 Aszófő, Árpád u. 2. A jelentkezések benyújtásának határideje: 2026. május 26. 16:00.

A pályázattal kapcsolatos további információk és a részletes feltételek a csatolt dokumentumban olvashatók.

Csatolmány

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ a behajtási engedélyekkel kapcsolatos változásokról

Tisztelt Lakosság!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Tihany Község Önkormányzatának Képviselő-testülete megalkotta a 3/2026. (II. 20.) önkormányzati rendeletet a meghatározott össztömeget meghaladó gépjárművek települési úthálózatra történő behajtásának rendjéről, amely 2026. április 1. napján lép hatályba.

Az új szabályozás értelmében megváltozik a behajtási engedélyek igénylésének menete.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az új rendelet alapján:

  • a behajtási engedélyek kiadása díjfizetéshez kötött, amelyet az 11748069-15428880 számú bankszámlaszámra történő átutalással kell teljesíteni,
  • az engedélyezési kötelezettség a település teljes közigazgatási területére kiterjed.

A részletes szabályozás elérhető a Nemzeti Jogszabálytár felületén:
https://or.njt.hu/eli/428886/r/2026/3/2026-04-01

Kérjük, hogy a behajtási engedély iránti kérelmük benyújtása előtt szíveskedjenek tájékozódni az új rendelkezésekről.

Tihany Község Önkormányzata

Tájékoztatás a lakossági gumiabroncs- és elektronikai hulladékgyűjtésről

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a lakossági gumiabroncs- és elektronikai hulladékgyűjtés országos szintű felülvizsgálat alatt áll. A felülvizsgálat célja egy egységesebb, átláthatóbb és hatékonyabb rendszer kialakítása, amely hosszú távon erősíti a környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási célokat.

Ennek megfelelően a lakossági gumiabroncs- és elektronikai hulladékgyűjtési akciók 2025. december 1. napjától átmenetileg felfüggesztésre kerülnek.
Az új, egyeztetett rendszer várhatóan 2026 első negyedévének végén indul újra. A részletekről a későbbiekben külön tájékoztatást adunk.

Fontos információk az átmeneti időszakra:

  • Az érintett hulladékok nemcsak a hulladékudvarokban, hanem MÉH-telepeken is leadhatók.

  • Javasoljuk a MOHU térképes keresőjének használatát, ahol hulladéktípus szerint kereshetők a legközelebbi átvételi pontok:
    👉 MOHU – Térképes kereső

  • A szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos részletes útmutató itt érhető el:
    👉 MOHU – Mit hova dobjak?

Kérjük a lakosság türelmét és együttműködését az átállási időszakban, és köszönjük, hogy továbbra is hozzájárulnak környezetünk védelméhez.

Quaestor RT felszámolása

A Fővárosi Törvényszék a mai napon, a 38.Fpk.1602/2015/1278. számú végzéssel elrendelte a QUAESITOR Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság "felszámolás alatt" elleni felszámolási eljárást.

A végzés a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 6. § (3) bekezdése, valamint a Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 144. § (1) bekezdés c) pontja alapján született.

A végzés, továbbá a perben érintett 712., 715., 757., 780., 784., 785. sorszámú beadványok és mellékleteik hirdetményi úton történő kézbesítése is elrendelésre került.

Csatolmány

Értesítés változtatási tilalom bevezetéséről

Értesítés változtatási tilalom bevezetéséről

Tihany, Kenderföldek területének teljes tömbjére

(a magyar építészetről szóló 2023. C. tv. 85. § (1) bek. alapján)

 

Értesítem a Tisztelt –érintett- Lakosokat és Ingatlantulajdonosokat, hogy a készülő településtervben lefektetni kívánt településrendezési elvek és szabályok érvényre juttatásának biztosítása érdekében, a következő jogalkotási célra tekintettel 

2025. július 19. napjától változtatási tilalom lép életbe a Tihany Kenderföldek területének teljes tömbjére,

a Tihany 1830/2, 1831/2, 1841/2, 1841/4, 1841/5, 1841/9, 1841/19, 1841/20, 1841/21, 1841/22, 1841/24, 1841/25, 1841/26, 1841/27, 1841/28, 1842/1, 1842/2, 1843/1, 1843/2, 1843/3, 1843/6, 1843/7, 1844, 1845, 1846, 1847, 1848, 1849, 1850, 1858/1, 1868/1 helyrajzi számú ingatlanokra vonatkozóan.

 

A rendelet célja az, hogy a közel 20 hektáros, fenti helyrajzi számú ingatlanokat érintő települési területrész, - mely Tihany egyetlen ilyen kiterjedésű területe - egyben, egységesen kerüljön vizsgálatra a terület kiemelt fontosságára tekintettel, mely a folyamatban lévő területrendezési felülvizsgálatban történik, melynek első lépése ezen terület rendezése. A változtatási tilalommal már most lehetőség nyílik a jól átgondolt területrendezés megvalósítására az összes érdekelt ingatlantulajdonos érdekének figyelembevételével, azzal, hogy a jövőben már csak az új szabályozásnak megfelelően lehessen többek között telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani.

 

A vonatkozó 18/2025. (VII. 18.) önkormányzati rendeletben foglaltak alapján a változtatási tilalom alá eső területeken telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani, továbbá más, hatósági engedélyhez vagy egyszerű bejelentéshez nem kötött értéknövelő változtatást végrehajtani - az alábbi kivételekkel - nem szabad.

A változtatási tilalom –a vonatkozó jogszabályok értelmében- nem terjed ki:

a) a tilalom hatálybalépésekor hatályos hatósági engedéllyel vagy tudomásulvétellel megvalósuló építési, javítási-karbantartási és a jogszabályokban megengedett más építési munkákra, valamint a tudomásulvétel alapján megkezdett építési tevékenységre,

b) a korábban gyakorolt használat folytatására,

c) az állékonyságot, életet és egészséget, köz- és vagyonbiztonságot veszélyeztető kármegelőzési, kárelhárítási tevékenységre,

d) az a) pont szerinti, hatósági engedélyhez kötött építési munkáknak a településrendezési követelményeket nem érintő kivitelezésére,

e) a honvédelmi és katonai célú területre, és

f) összehangolt védelmi tevékenység, illetve tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet esetén a nemzetbiztonsági célú építmények elhelyezésére szolgáló területre.

 

A változtatási tilalom a rendelet hatálybalépésétől, -2025. július 19-étől- a helyi építési szabályzat felülvizsgálatának időtartamára vonatkozik és a helyi építési szabályzatról szóló önkormányzati rendeletnek a fent megjelölt ingatlanokat érintő módosításának hatályba lépésig, legfeljebb jelen rendelet hatályba lépését követő 3 évig tart.

 

A változtatási tilalomról Tihany Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 18/2025. (VII. 18.) önkormányzati rendeletével döntött, mely a rendelettárban megtekinthető: https://or.njt.hu/, továbbá a Tihany.hu/Önkormányzat/Rendeletek linken –a magatartási szabályokat előíró részben- elérhető. Jelen értesítés és a rendelet a Polgármesteri Hivatal (8237. Tihany, Kossuth L.u. 12.) hirdetőtábláján kifüggesztésre került és a tihanyonkormanyzat.hu honlapon is megtalálható.

 

Kérjük az érintettek szíves türelmét és együttműködését a rendelkezések betartásában.

 

Tihany, 2025. július 18.

 

Dr. Nagy Rusztem Zoltán

jegyző

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS - ZAJVÉDELEM

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS

ZAJVÉDELEM

Az elmúlt időszakban több esetben kellett a hivatalnak intézkednie a mindenki által ismert „csendháborítás” megnevezéssel indult ügyekben.

Tihany Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011. (VII.19.) számú önkormányzati rendelete a környezeti zaj és rezgésvédelemről (továbbiakban Rendelet), szabályozza Tihany község közigazgatási területén a zajjal járó tevékenységek vonatkozásában, mind a magánszemélyek háztartási igényeit kielégítő, mindaz építéssel, bontással, felújítással járó zajos tevékenységek, illetőleg a zenés rendezvények hangosításával összefüggő rendelkezéseket. 

A rendelet 3. § (1) szabályozza kiemelten, hogy magánszemély a tulajdonában, használatában lévő ingatlanon a háztartási igényeit kielégítő kertépítéssel és zöldfelület fenntartással kapcsolatos, zajt keltő tevékenységet, így különösen: motoros kerti gépek használatát vagy motoros fakivágást,- a rendkívüli kár -és balesetveszély elhárítását kivéve-hétköznap 7.00 óra és 20.00 óra között, szombaton 9.00 óra és 12.00 óra közötti időtartamban, kivéve Óvár és Cserhegy településrész, ahol szombaton 9.00 óra és 12.00 óra között; és 16.00 óra és 20.00 óra közötti időtartamban szabad végezni.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott időtartamon túl és vasárnapi, valamint ünnepnapokon tilos háztartási tevékenységet kielégítő kertépítéssel és zöldfelület-fenntartással, építkezéssel kapcsolatos zajt keltő tevékenységet folytatni. A községben este 20 órától reggel 7 óráig, vasárnap és ünnepnapokon egész nap, továbbá június 01. és augusztus 31. között, minden nap reggel 7.00 és 9.00 óra, valamint 12.00 és 15.00 között csendes pihenő időszakban tilos minden olyan tevékenység végzése és készülék vagy berendezés üzemeltetése, amely kellemetlen, zavaró, veszélyeztető vagy károsító hang-illetve rezgésterhelést okoz, mint az építési, bontási, szerelési tevékenység, motoros és elektromos gépek használata.

A rendeletet teljes terjedelmében honlapunkon megtekinthetik (Tihany.hu, önkormányzat, rendeletek)! A rendelet a fentieken túl, további szabályozást tartalmaz a zajt keltő tevékenységek felsorolásánál.

Egymás nyugalmának biztosítása, tiszteletben tartása, békés együttélésünk alapja. Hivatalunknak nem érdeke a településünkön élő, illetőleg településünkön nyaralás, pihenés eltöltésére ideérkező vendégek elmarasztalása, jogsértő magatartásának szankcionálása! Figyeljünk egymásra! Kérem, hogy tartsuk tiszteletben környezetünk nyugalmát betartva az ezzel kapcsolatos szabályokat!

Együttműködésüket köszönöm!

 

Tihany, 2025. május 6.

Dr. Nagy Rusztem Zoltán sk.
jegyző

Gyógyszertár

Tisztelt Lakosság!

Február 3-án megkezdte működését az új gyógyszertár a Csokonai u. 2 szám alatti Egészségház földszintjén (a posta mellett).

Nyitva tartása az orvosi rendelő nyitva tartásához igazodik

Hétfő                 8.00 – 12.00

Kedd               13.00 – 17.00

Szerda               8.00 – 12.00

Csütörtök        13.00 – 17.00

Péntek               8.00 – 12.00

POLGÁRMESTERI FOGADÓÓRA

Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosságot, hogy Kötél Balázs

polgármester Úr

minden héten kedden 15:00 - 16:00 fogadóórát tart.

Előzetes bejelentkezés a 87/538-030/11-es melléken lehetséges.

Zöldhulladék lerakó

Kedves Tihanyiak!


Örömmel tájékoztatom Tihany lakosságát, hogy a próbaüzemet követően péntektől megnyitjuk az ideiglenes zöldhulladék lerakó telepet az új Falugondnokság megépítésére kijelölt területen.
Az új helyszínen kizárólag zöld hulladékgyűjtésre van lehetőség, azaz levél és fű, gallyak-kisebb átmérőjű ágak a két erre kialakított elrekesztett részben, míg a nagyobb faágak külön helyezhetőek el. 
A telep minden héten hetfőn 8:00 - 12:00, pénteken 12:00-16:00 óra között tart nyitva!